2014. jan. 21.

A karikatúrista

Sebők mester karikatúristának is kiváló volt, már a húszas évek közepén a Borsszem Jankó és a Jó Pajtás lapokban megjelentek karikatúrái és tréfás rajzsorozatai. A harmincas évektől a Tolnai Világlapjában viccekhez és humoros írásokhoz készített illusztrációkat a lap megszűnéséig. 1946-ban pikáns rajzaival, az akkor induló Pesti Izé sztárrajzolójává válik. Az újság 1948-ban, a 100. szám után megszűnik, de pár hónappal később, mint Fűrész éled újjá ugyanazzal az alkotói gárdával. Ez a lap sem bizonyul hosszú életűnek és 1949-ben megszűnik. Gál György főszerkesztő ( Izé, Pesti Izé, Fűrész, Füles Bagoly főszerkesztője ) 1957-ben indította a Füles újságot, ami rejtvénylap és vicclap keveréke volt, később a rejtvények kerültek előtérbe, a humoros írások és a karikatúrák szinte teljesen eltűntek a lapból. Mivel jól ismerte Sebőköt, meghívta az induló újsághoz, de a harmadik évfolyam, az 1959-es már nélküle indul. A képregényei közül kettőt rajzolt humoros stílusban, 1960-ban a Négylábú bombát, 1961-ben a Háry Jánost mindkettő a Magyar Ifjúságban jelent meg.

Az 1946 októberi filmhíradóban, a felvétel 00.42. - 00.43 másodperceinél a bal szélen pipával a kézben látható.

http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6241

Az 1947 októberi filmhíradóban, pedig 00.11.-nél tűnik fel és 00.14.-nél teszi a pipát a szájába, 00.20.-nál pipával a szájában épp egy rajzra mutat.

http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6543

A 01.40.-nél látható rajz eredetije:



Sajnos, nem az én falamon található. :(

Tolnai Világlapja:













Pesti Izé:




Fűrész:


  

Füles:







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése